A temetetlen halott
Ajánlom ezt a filmet a fiataloknak - üzeni filmjében Mészáros Márta.
A rendező-forgatókönyvíró nehéz idők tanúja: elszenvedője és dokumentálója. Ha már akaratlan átélője volt az eseményeknek és az embert próbáló korszaknak, s megadatott számára, hogy kamerával a kezében jelen legyen, hát konok következetességgel készíti szubjektív lenyomatait, a mának és a jövőnek. Erről szól laza füzérű, önéletrajzi ihletésű Napló-sorozata: Napló gyermekeimnek (1984), Napló szerelmeimnek (1987), Napló apámnak, anyámnak (1990), Kisvilma - Az utolsó napló (2000). Ha címében nem is, tartalmában mindenképp az életműnek ebbe a vonulatába tartozik A temetetlen halott, koronája (és talán lezárása?) a korábbi tetralógiának.
Az azonos időbeli (a múlt század negyvenes-ötvenes évei) és gondolati tematika - az új rendszer, (a szocializmus) születése, ellentmondásai; a történelem egyénekre ható sorsformáló ereje - rokonítja ezeket a filmeket. A temetetlen halott részben szabálytalan, részben klasszikus portré Nagy Imréről, az 1956-os forradalom mártírhalált halt miniszterelnökéről. Szabálytalan, hiszen hiányoznak a pályatársak visszaemlékezései, és - egyébként rokonszenves és átélhető módon - jelentősen nagyobb hangsúlyt fektet Nagy Imre magánéletére. Klasszikus, mert kirajzolódnak a somogyi parasztgyerekből a szovjet hadifogság során elkötelezett (de nem bigott) kommunistává, majd országvezetővé érett politikus motivációi, s a filmben arányos helyet kapnak a korabeli híradófelvételek, parlamenti beszédek is. (van még tovább is...)
Mészáros jó érzékkel nem törekedett az 1956-os események teljes dokumentálására, elsősorban az izgatta, hogy miképpen jut el Nagy Imre oda, hogy meggyőződéséért feláldozza az életét, mércének az ország szabadságát és boldogulását választva, nem pedig a hangzatos ideológia mentén szerveződő hatalmat. Elvei és a börtön hőssé formálta, túllépett emberi esendőségén, fizikai fájdalmain. Az átalakulást a film hitelesen és pontosan ábrázolja, így a "titok" nem titok többé, Mészáros Márta olvasatában már nem az, s a miénkben sem.
Mindebből következően a film a képzeletbeli történelemkönyv forradalmi cselekményeit gyorsan átlapozza, és részletesen a miniszterelnök őrizetbe vételétől a kivégzéséig tartó, közel kétéves időszakot vizsgálja. Mészáros a főhősére koncentrál, jelentős alakítás lehetőségével kínálva meg a miniszterelnököt játszó Jan Nowickit, aki a nagy feladat terhe alatt élete egyik legjobb alakítását nyújtja. Hozzá képest mindenki másodlagos, és a rendezőnő nem pusztán a ma is élő (és esetleg aktív) túlélők érintettsége miatt nyomatékosítja, hogy a Nagy család filmben megnevezett tagjai mellett a többi szereplő fikció (persze, aki veszi a fáradságot, beazonosíthatja őket), a portré szempontjából valóban lényegtelen a személyazonosság. A közeg a fontos. Főleg, hogy ítéletet nem a filmnek, hanem a történelemnek kel mondania.
Kádár János, Nagy Imre ellenfele - és hóhéra - kizárólag korabeli dokumentumfelvételekből elevenedik meg. Ugyan a híradós anyagok és a játékfilmes elemek ezáltal érdekes kontrasztot alkotnak, de a filmben elmaradt a két meghatározó politikus viszonyának drámája, és hiányzik Kádár mozgatórugóinak megjelenítése is.
Nagy Imre azonban mindenképpen személyes ismerősünkké válik Mészáros Márta és Jan Nowicki kitűnő munkája nyomán - s ez a rendező bevezetőnkben idézett üzenetét tekintve valóban nagyon fontos.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
