A legfölöslegesebb remake-ek a filmtörténetben I.

...avagy régen minden jobb volt :)

Ha már a fél filmvilág azon zsörtölődik, hogy a Robotzsaru új változata elmarad az eredetitől, készítettünk egy kétrészes listát a felesleges remake-ekről. Az első részben a sci-fi és horror filmek kicsit felül vannak reprezentálva, ezt ellensúlyozzuk majd a második részben.

2eggs1.jpg

Azt mondják, a filmes remake-nek két alapvető oka szokott lenni: vagy a technikai korszerűsítés (tehát hogy "ma már" jobb minőségben, és komolyabb technikai efektusokkal tudják elkészíteni a filmeket), vagy pedig hogy valami tartalmi-formai pluszt, valami aktuális mondanivalót remél megvalósítani vele az alkotó.
Itt persze bezavar két klasszikus és közismert probléma: egyrészt hogy az USA-ban szinkronizálás helyett is inkább újraforgatják a sikeresebb külföldi filmeket, másrészt az ún. "B-stúdiók" léte, tehát olyan filmstúdiók, melyek a (sokszor csak várható) sikerfilmeket azonnal lemásolják olcsóbb kiszerelésben. (Erről a jelenségről majd máskor.)

Tehát fektessük le a cikk szabályait: olyan filmekről (filmpárokról) beszélünk csak, ahol
- az eredeti egy klasszikus, ismert film, melynek az értékei kiállták az idő próbáját, és
- ahol az újabb filmváltozat bevallottan az eredeti remake-je akar lenni.
Na.
Plusz igyekeztünk olyan filmeket mszerepeltetni, melyek magyarul is hozzáférhetőek.

Ami feltűnő: a legtöbb remake-et a listán neves, sikeres endezők követik el - tehát még csak azt sem lehet mondani, hogy kérem, itt egy kezdő arc egy újraforgatással próbálta ki a tudását.
Nem, ezeknek a rendezőknek nem kellett kipróbálniuk a tudásukat, többségük háta mögött már komoly sikerek voltak.


A terítéken:

Robotzsaru
Dredd
Psycho
Solaris
Oszkár
Mandzsúriai jelölt
Majmok bolygója
Halloween
Tökéletes gyilkosság

 

Robotzsaru (1987) vs. Robotzsaru (2014)

Rendező: Paul Verhoeven
Szereplők: Peter Weller, Nancy Allen, Dan O'Herlihy

Rendező: José Padilha
Szereplők: Joel Kinnaman, Gary Oldman, Michael Keaton

Több CGI, több akció - több unalom. (Csak Gary Oldman menti meg a filmet.)



Dredd bíró (1995) vs. Dredd (2012)

Rendező: Danny Cannon
Szereplők: Sylvester Stallone, Armand Assante, Rob Schneide

Rendező: Pete Travis
Szereplők: Karl Urban, Olivia Thirlby

Valószínűleg erről lesz a legtöbb vita. Tény, hogy az újabb Dredd nem olyan idióta, és az eredeti képergényfigurához is hűebb. Ezzel együtt marad az, ami volt: keményre feszített állkapoccsal néhány sisakos-maszkos zaru mindenfél csodakülyüvel szétlő egy fél kerületet. Ehhez nem sikerült pluszt hozzáadni.

 


Psycho (1960) vs. Psycho (1998)

Rendező: Alfred Hitchcock
Szereplők: Anthony Perkins, Janet Leigh, Vera Miles

Rendező: Gus Van Sant
Szereplők: Vince Vaughn, Anne Heche, Julianne Moore

Mivel bevallottan az volt a célja Gus van Santnak, hogy színesben újraforgassa a filmtörténeti klasszikust, túl sok (új) izgalmat eleve nem vár az ember. Nem is kap.

 


Solaris (1972) vs. Solaris (2002)

Rendező: Andrei Tarkovsky
Szereplők: Natalya Bondarchuk, Donatas Banionis, Jüri Järvet

Rendező: Steven Soderbergh
Szereplők: George Clooney, Natascha McElhone, Ulrich Tukur

Soderberghet én egy tehetséges, bár középkategóriás rendezőnek tartom, de hogy ehhez miért kellett hozzányúlnia, rejtély. Jól láthatóan semmi más célja nem volt a projektnek, mint hogy az átlagamerikai mozinéző számára fogyaszthatóvá tegye a filmet, más szóval lekommercializálta azt. Unalomig sablonosított amerikai klisék a villágításban, a kameraállásokban, a vágásban.

 


Oszkár (1967) vs. Oszkár (1991)

Rendező: Édouard Molinaro
Szereplők: Louis de Funès

Rendező: John Landis
Szereplők: Sylvester Stallone

Az egy dolog, hogy én Sylvester Stallonet (néhány ifjúkori fellángolását kivéve) nem tudom színésznek tekinteni, de ez a szerep még csak nem is áll jól neki. Ezt valószínűleg a film készítői is érezhették, mert elsősorban a fordulatokat és a helyzetkomikumokat igyekeztek megőrizni az eredetiből, viszont minden olyan apró-cseprő dolgot átírtak, ami Stallonéval nem működött volna.
Louis de Funès sziporkázásával szemben erőltetett, vérszegény humor.



A mandzsúriai jelölt (1962) vs. A mandzsúriai jelölt (2004)

Rendező: John Frankenheimer
Szereplők: Frank Sinatra, Laurence Harvey, Janet Leigh

Rendező: Jonathan Demme
Szereplők: Denzel Washington, Liev Schreiber, Meryl Streep

Jonathan Demme neve elsőre lehet, hogy nem hangzik ismerősen, de ő rendezte a Bárányok hallgatnak c. Oscar-díjas filmet is.
Ez a próbálkozása viszont egybehangzó vélemények szerint mellényúlás.

A mandzsúriai jelöltnél az új változatban a történetben van egy kis csavar, főként ebben igyekeztek aktuálizálni a filmet: itt nem a kommunisták által agymosott katonák/ügynökök akarják megölni az elnököt, hanem
Itt nem Korea az ellenség, hanem egy amerikai hadiipari vállalat, és nem megölni akarják az elnököt, csak befolyásolni.



A majmok bolygója (1968) vs. A majmok bolygója (2001)

Rendező: Franklin J. Schaffner
Szereplők: Charlton Heston, Roddy McDowall, Kim Hunter

Rendező: Tim Burton
Szereplők: Mark Wahlberg, Helena Bonham Carter, Tim Roth

A Majmok bolygója (akárcsak a ragadozók és alienek) eleve kissé nehezen követhető filmcsaládot alkot, különféle folytatásokkal és leágazásokkal, de most csak a (két) alapfilmet vesszük.
Na most leszek bajban: egyik kedvenc rendezőm (Tim Burton) és egyik kedvenc színészem (Tim Roth) is a stáblistán van, mégis mellélövésnek érzem a felújítást. A techinikai korszerűsítésen túl nem tesz hozzá az eredetihez, ebben a filmben valahogy nem érzem Tim Burton szellemét.

 


Halloween (1978) vs Halloween (2007)

Rendező: John Carpenter
Szereplők: Donald Pleasence, Jamie Lee Curtis, Tony Moran

Rendező: Rob Zombie
Szereplők: Scout Taylor-Compton, Malcolm McDowell, Tyler Mane

Zombie válaszokat is akar adni, nem csak kérdéseket feltenni, mint az eredeti - de ezzel csak csökkenti a misztikum- és szorongásfaktort. Ráadásul ő is elkezdte a rángatózó kameramozgást, amitől az agyérgörcs szokott rámjönni. (Plusz hiányoljuk Carpenter zenéjét.)

 


Tökéletes gyilkosság (1998) vs Gyilkosság telefonhívásra (1954)

Rendező: Andrew Davis
Szereplők: Michael Douglas, Gwyneth Paltrow, Viggo Mortensen

Rendező: Alfred Hitchcock
Szereplők: Ray Milland, Grace Kelly, Robert Cummings

Az új változatban igyekeztek sok helyre újabb csavarokat illeszteni - viszont ezeket szükségtelenül túlbonyolították. Nem túl sikrült változtatás az sem, hogy nyomozás helyett a feleség magánakciója vezet a katarzishoz.

 

 

 

Címkék: remake filmtörténet 

A bejegyzés trackback címe:

https://35mm.blog.hu/api/trackback/id/tr855829952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gitár Csaj 2014.02.24. 12:03:31

A Dredd sokkal jobb lett, mint a régi. És 3D-ben is megvan. :)

KoviSzil 2014.02.24. 12:03:33

Az Oszkárról meg a Mandzsúriai jelöltről nem is hallottam még.