Determináció vagy predesztináció?
"A lényeg: a pre-determináció" - mondja a Különvélemény főhőse. Vagyis előre tudunk mindent. Ha pedig előre tudjuk, akkor ki is tudjuk javítani azt - vagy meg tudjuk előzni a bajt.
Mindkét film lényegében ezt a gondolatkört járja körbe, de egész máshogy. Míg a Különvélemény a tudományos eredményeket komoly misztikus felhőbe csomagolja, addig a Gattaca szikár DNS-elemzéssel operál. A Különvéleményben csak a súlyos bűncselekményeket előzik meg a "jövőbe látással", a Gattacában viszont az életben mindent alárendelnek DNS-ünk kondíciójának. A Különvéleményben (ezentúl: KV) ez csak a bűnnel gyanúsított (bár itt a gyanú egyben ítéletet is jelent, erről majd később) embereket érinti, a Gattaca (ezentúl: G) világában viszont mindenkit. A KV-ban egy forradalmi, és sokak által megkérdőjelezett módszer van a központban, a G-ben viszont a rendszer alapját jelentő, lényegében senki által nyíltan kritizálni nem mert elvről van szó.
Ami közös a két filmben: mindkettő központi gondolata / problémája - jól észrevehetően - a szabadság. És azt kell mondjam, a két film együtt ad igazi mélységeket és kontrasztokat ennek a nagyon fontos kérdésnek. Hiszen az emberi szabadságnak csak az egyik vetülete a társadalmi-állami intézményekkel szemben kivívott jogok kérdése; a másik egy sokkal nehezebb változat, amit nevezhetünk filozófiai szabadságnak. A kérdés ugyanis az, hogy ha tényleg előre lehet tudni, hogy mit fogunk tenni egy válságos helyzetben, vagy hogy mire leszünk (lennénk) képesek egy kihívásban, egy szakmában, egy életben.... nos, akkor nagyon nagy gondban vagyunk a szabad akaratunkkal, mely elv amúgy az egyik meghatározó gondolat a nyugati polgári filozófiában és társadalomtudományban.
Hoppá, de álljunk csak meg! Hiszen hogy is történik manapság egy iskola- vagy pályaválasztás? Egy állásinterjú? IQ-tesztek, pszichológiai-tesztek... és helyben is vagyunk.
Hogy dolgoznak a biztosítók? Orvosi állapotfelmérés, hogy hány évre is predesztinálja a jelen állapota az embert. Mondom, helyben vagyunk.
Félreértés ne essék: nem állítom, hogy az imént elsorolt módszerek az ördögtől valók lennének. Sokszor nem is nagyon van jobb. Csak vegyük észre: ezek a gondolatok, vagyis hogy előre meg akarjuk mondani, ki mire lesz képes a jövőben - ezek egyáltalán nem csak sci-fi filmekben vannak.
Szóval: ha az intellektuális képességeim, pszichológiai "profilom", várható élettartamom megmondható néhány orvosi adatból, akkor honnan tudjam, hogy amikor bátor vagyok, humoros, önfeláldozó, kedves, kitartó, jószívű - hogy akkor azt én "csinálom", a saját (szabad) akaratommal? Ki biztosít engem arról, hogy ezek is nem egyszerűen csak a genetikai "kódolásomban" vannak benne?
Na jó, a filmek: a G az említettek miatt sokkal futurisztikusabb antiutópia: mindenki elfogadja genetikai diszkriminációt, de csak úgy, mint ahogy az ember elfogadja, hogy öltönyben kell menni a munkahelyére: kényelmetlen, de hát ez van, és úgyis mindenki így él.
A KV-ban inkább forradalminak tűnő, és elsősorban áldásként megélt dolog a "prekogok" által előre látott bűnök megelőzése. Persze... persze akadnak kételyek, hogy vajon nem esnek-e ártatlan emberek áldozatul a fene nagy mindentudásnak. Pláne, hogy a három "prekog" sem ért mindig mindenben egyet. És erről persze azonnal az amerikai esküdtszékek gyakorlata jut eszünkbe: ha a többség bűnösnek mond valakit, akkor az az lesz (lásd még a "12 dühös ember" c. klasszikust.)
A G-ben éppen a főhősök a lázadók, akik nem nyugszanak bele, hogy lehetőségeiket a genetikai bélyeg határolja be.
A "dráma" egyébként hasonló, de az eltérő alapok miatt eltérő technikájú: hogy stílszerűen informatikai nyelven fogalmazzak, míg a KV-ban "bugos" lesz a rendszer, addig a G-ben "meghekkelik". A lényeg: mindkét - elvileg - álomszerű hatékonysággal működő rendszerről kiderül, hogy mégsem tökéletes. Sebezhető.
És amit a rendszerelméletből (meg józan paraszti ésszel is) már régen tudunk: minél bonyolultabb egy rendszer, annál sérülékenyebb.
És még egy párhuzam van a két filmben: mindkét filmbéli rendszer öntelt. Szemmel láthatólag semmit nem gondoltak sem a "precrime"(KV), sem az eugenika (G) irányítói arról, hogy mi történjen "rendszerhiba" esetén. Ez az önteltség talán a legfilozofikusabb üzenete a két filmnek.
Itt aztán vége is ennek a szép párhuzamnak. A KV ugyanis kb a film felétől átfordul sima akciófilmmé, a G viszont következetesen marad az eredeti, romantikával fűszerezett sci-finél. A KV a manapság legmenőbb akció- és sci-fi-filmek látványvilágát és ritmusát folytatja, a G viszont egyfajta kortalan klasszikus igyekszik lenni.
Történet
Mivel a KV eredeti formájában a novella mindössze 30-40 oldal, így ezt érthetően fel kellett turbózni sok üldözéssel, bunyóval, és nagyívű családi, emberi és munkahelyi drámákkal az egész estés mozifilmhez. Persze Spielbergről ráadásul rég - tulajdonképpen a pályája elejétől fogva - tudjuk, hogy nem idegen tőle a siker érdekében, hogy kommersz elemeket is vigyen a filmjeibe. Így viszont óhatatlanul felhígul az eredeti dráma: hiszen ha azért kell izgulnunk, hogy elég ügyesen verekszik, fut-e stb. a főhős, akkor lassan elhalványul, hogy mi is az alapproblémája az egész sztorinak. (Tény, hogy P. H Dick nem vitte túlzásba sosem a terjedelmet, ő csak annyira írt meg minden ötletet, hogy a problémát a maga kíméletlenségében bemutassa, tehát tolsztoji vagy dosztojevszkiji regényformát nem találunk nála.) Spielberg rutinosan, de talán túlságosan is rutinosan csinált belőle egy egész mozifilmet.
A G ilyen szempontból szerencsésebb: a szerepcserés "csel" a maga természetességében az űrutazás megkezdéséig kell hogy tartson, és a közben játszódó romantikus dráma, valamint a (részben) tragikus végkifejlet is erőlködés nélkül illeszkedik a történetbe.
Gattaca: 80%, Különvélemény: 60%
Látvány
Mint már említettem, a KV a mai menő filmek formavilágát és díszleteit veszi alapul - ez nem baj, a számítógépek, pontosabban a kijelzők megvalósítása pl. pazar, az adathordozók ötletesek, a prekogok ábrázolása jól eltalált; a falon suhanó autók stb. pedig amolyan kötelező kellékei egy sci-finek. (Bár én a hadonászva kommunikálást a számítógéppel sosem tudom röhögés nélkül nézni. Valahogy mindig a BudapestTV híres képernyőn keresztüli táv-gerincműtétje jut eszembe róla.)
A G_ben a 30-as éveket idéző néhány belső (és a zene is) meglepetésre "varratmentesen" összesimul a futurisztikus, steril és kiszámított űrkorszakkal. (Picit még Terry Gilliam látványvilága is beugrik az embernek. De csak egy picit.) A G fő erénye épp a "látványtalanság": visszafogottan bánik a tárgyi környezettel, nagyjából csak díszletnek használja a filmben.
Gattaca: 90%, Különvélemény: 90%
Szereplők
Fogalmam sincs, hogy Tom Cruise-nak a maga 170 centijével miért kell szinte minden filmjében hősies verekedéseket produkálnia, de itt sem ússzuk meg: legjobb formájában legalább féltucat felfegyverkezett rendőrt terít le, még olyan is van, hogy a repüléshez (igen, itt repkednek is a zsaruk) használt cucc segítségével két zsaru fejét a plafonba veregetve győzi le őket - ami már tényleg eléggé B-kategóriás ázsiai bunyósfilmeket idéz. Én nem tudom, de ha világhírű színész lennék, akkor minden marhaságot azért nem vállalnék be.
Ettől eltekintve egyébként meggyőző: a gyermekét vesztő apaként, felelős programvezetőként is hiteles szerepet nyújt.
A G-ben Ethan Hawke kissé száraz színészi stílusát szokni kell kicsit, de illik a film hangulatába. Az igazi dobás Jude Law: az amúgy sármos szépfiúnak számító színész elképesztő hitelességgel játssza a megkeseredett ex-űrhajóst. Szépnek nem nagyon látjuk, frusztráltnak, eltökéltnek, agresszívnek viszont igen - és itt ez a lényeg.
Uma Thurman kb. olyan, mint mindig.
Gattaca: 90%, Különvélemény: 80%
http://teljesfilmek.hu/?film=Kulonvelemeny
http://teljesfilmek.hu/?film=Gattaca
Először is két dolgot szögezzünk le: a téma nem az én fejemből pattant ki, sok évvel ezelőtt egy barátom mesélte el nekem, hogy szakdolgozata témájául az amerikai filmekben egyre kedveltebb "fogyi", szóval szellemileg kicsit visszamaradott figurákról írna. 
Kiváló színészként ismerjük PSH-t, de kevesen tudják, hogy rendezői ambíciói is voltak. Ezt ténylegesen csak egyszer próbálhatta ki, a Jack csónakázni megy c. vígjátékban. Ennek főszereplője is egyben: egy tengő-lengő limuzinsofőrt alakít, aki nem nagyon találja a helyét az életben. Nekem nem jön be igazán ez a film, de a kritikusok bírták, úgyhogy lehet, hogy én nézem rossz helyről.
